Adiós ríos, adiós fontes

Adiós ríos, adiós fontes
adiós, regatos pequenos;
adiós, vista dos meus ollos,
non sei cándo nos veremos.

Miña terra, miña terra,
terra donde m’eu criei,
hortiña que quero tanto,
figueiriñas que prantei.

Prados, ríos, arboredas,
pinares que move o vento,
paxariños piadores,
casiña d’o meu contento.

Muiño dos castañares,
noites craras do luar,
campaniñas timbradoiras
da igrexiña do lugar.

Amoriñas das silveiras
que eu lle daba ó meu amor,
camiñiños antre o millo,
¡adiós para sempre adiós!

¡Adiós, gloria! ¡Adiós, contento!
¡Deixo a casa onde nacín,
deixo a aldea que conoso,
por un mundo que non vin!

Deixo amigos por extraños,
deixo a veiga polo mar;
deixo, en fin, canto ben quero…
¡quén puidera non deixar!

[…]

Adiós, adiós, que me vou,
herbiñas do camposanto,
donde meu pai se enterrou,
herbiñas que biquei tanto,
terriña que nos criou.

[…]

Xa se oien lonxe, moi lonxe,
as campanas do pomar;
para min, ¡ai!, coitadiño,
nunca máis han de tocar.

[…]

¡Adiós tamén, queridiña…
Adiós por sempre quizáis!…
Dígoche este adiós chorando
desde a beiriña do mar.

Non me olvides, queridiña,
si morro de soidás…
tantas légoas mar adentro…
¡Miña casiña!, ¡meu lar!

Búcsú folyótól, forrástól

Ég áldjon, források, folyók;
Ég veletek patakocskák,
ég legyen képmásotokkal.
Nem tudom, látjuk-e egymást.

Földem, földem, az enyém vagy
te föld és te felnövesztőm.
Kicsinyke kert, úgy szeretlek.
Füge-sarj fogan kezemből.

Mezők folyók és ligetek!
Szél ringatja fenyők árnyát.
Fel-felzengő madárdalok.
Kunyhók, jókedvemtől árvák.

Gesztenyék rejtette malom.
Éjek, holdfénybe borultak.
Harangok csokra csengettyűz
templomából kis falumnak.

Szederágról szedrecskémet
tartogattam szerelmemnek,
tengeritáblán utacskák,
örök egek tartsanak meg!

Ég veled, boldogság, öröm!
Már elhagylak szülőházam!
El a falut, mit ismertem
világért, mit sosem láttam.

Idegenért a barátot,
tengerért a folyóvölgyet;
tünedezik, ami kedves!
Nem hagyni itt semmit: könnyebb!

[…]

Ég áldjon, indulok, nem gyér
síron a zöld, áldjon Isten!
Apám a fű alatt elfér,
mit csókokkal hűsítettem.
Kis föld, te minket neveltél.

[…]

Hallik messze, nagyon távol,
Pomár harangjai nyögnek,
ó, nekem, szegénykének, már
nem zendülnek soha többet.

[…]

Isten áldjon, szép kedveském,
örökre tán, tőled távol!…
Isten veled, mondom sírva
végtelen víz kis partjáról.

Ne feledj el, szép kedveském,
ha magányom halált hoz rám…
körül mérföldekre tenger…
Kicsi házam, otthonocskám!

TRADUCIÓN AO HÚNGARO DE ATTILA BOTÁR

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

DESCARGAR FRAGMENTOS MAQUETADOS

descargar-pdf
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

< VOLVER A ROSALÍA É MUNDIAL