Airiños, airiños, aires

Airiños, airiños, aires,
airiños da miña terra,
airiños, airiños, aires,
airiños levaime a ela.

Sin ela vivir non podo,
non podo vivir contenta,
que a donde queira que vaia
cróbeme unha sombra espesa.
Cróbeme unha espesa nube
tal preñada de tormentas,
tal de soidás preñada
que a miña vida envenena.
Levaime, levaime, airiños,
como unha folliña seca,
que seca tamén me puxo
a callentura que queima.
¡Ay! si non me levás pronto,
airiños da miña terra,
si non me levás, airiños,
quisais xa non me conesan,
que a frebe que de min come
vaime consumindo lenta,
e no meu corazonciño
tamén traidora se ceiba.

[…]

Levaime, levaime, airiños,
levaime a donde espera
unha nai, que por min chora,
un pai que sin min n´alenta,
un irman por quen daría
a sangue das miñas venas,
e un amoriño, a quen alma
e vida prometera.
Si pronto non me levades
¡ay! morrerei de tristeza,
soia, nunha terra estraña
donde estraña me alomean,
donde todo canto, miro,
todo me dice ¡Estranxeira!

¡Ay! miña probe casiña!
¡Ay! miña vaca vermella,
años que balás nos montes
pombas qu´arrulás nas eiras,
mozas que atruxás bailando
redobre das castañetas,

[…]

¡Ai! quen fora paxariño
de leves alas lixeiras
¡Ai! con que prisa voara
toliña de tan contenta,
para cantar á alborada
nos campos da miña terra!
Agora mesmo partira,
partira como unha frecha,
sin medo as sombras da noite,
sin medo a noite negra;
e que chovera ou ventara,
e que ventara ou chovera,
voaría, voaría
hasta que alcansase a vela.
Pero non son paxariño
e irei morrendo de pena,
xa en lagrimas convertida,
xa en sospiriños desfeita.

[…]

Non permitás que aquí morra,
airiños da miña terra,
que inda penso que de morta
hei de sospirar por ela.
Aínda penso, airiños, aires,
que dimpois de morta sea
e aló polo campo santo,
donde enterrada me teñan,
pasés na calada noite
runxindo antre a folla seca,
ou murmurando medrosos
antre as brancas calaveras;
inda dimpois de mortiña,
airiños da miña terra,
Heivos de berrar: “ ¡Airiños,
airiños, levaime a ela!

Szellőcskék, szellőcskék, szelek

Szellőcskék, szellőcskék, szelek
szellőcskék szülőföldemen,
szellőcskék, szellőcskék, szelek,
siessetek hozzá velem.

Nélküle élni nem tudok,
nincs boldogságom, nincs nekem,
beborít egy sűrű árnyék
lábam akárhová tegyem.
Beborít egy sűrű felhő,
viharokkal oly terhesen,
annyi magánnyal súlyosan,
hogy megmérgezik életem.
Szellőcskék, vigyetek száraz
levélkét, olyan könnyeden,
mert engem is láz szárított,
el fogok égni teljesen.
Ó, ha nem visztek el hamar,
szellőcskék szülőföldemen,
szellőcskék, ha itt maradok,
nem ismernek rám sohasem,
mert a láz, ami engem rág
elemészt lassan s győztesen,
szívecskémben is árulón
szabadul el nagyhirtelen.

[…]

Vigyetek, szellőcskék, vonva
vigyetek, vár ottan lesen
egy anya könnybe borulva
s egy apa: nem él nélkülem,
s derék bátyám, kiért vérem
cseppenként adná kék erem,
s szép kedveském, kinek lelkem
s odaígértem életem.
Szellőcskék, ha késve jöttök,
jaj, a bú halálba viszen.
Távoli földön egyedül,
s mutogatnak rám: idegen.
Nézek bármerre, bárhová
minden leheli: Idegen.

Jaj, szegény házam, kunyhócskám!
Jaj, tehén, piros tehenem,
bárányok bércen bégetők,
galamb búg szérűs-kerteken,
csujjogató lányok tánca,
kasztanyetták, pergő ütem…

[…]

Jaj, bár madárka lehetnék,
könnyen szárnyal és sebesen,
jaj, hasítnám a levegőt,
úgy hajtana az örömem
énekelni ébresztgetőn,
földem tágas mezőiben.
Nekierednék azonnal,
gyorsan, mint a nyíl nesztelen,
éj-árnyaktól félnivalóm
éj-sötéttől nincsen nekem;
eső zuhoghat, szél fújhat
fújhat, zuhoghat szertelen,
addig-addig szállnék, szállnék,
míg reá nem lel két szemem.
Ám nem vagyok madárka, és
fájdalmas lesz majd végzetem.
Könnyé változtam, könny vagyok,
és tönkrementem teljesen.

[…]

Ne hagyjatok meghalni itt,
szellőcskék szülőföldemen,
sóhajtozom holtomiglan
érte, utána, úgy hiszem.

Úgy hiszem, szellőcskék, szelek,
elporladóban odalenn
síromban-nyugvásomban is,
temetőben vízszintesen,
hallgatag éjen ha jöttök
zörögve száraz levelen,
vagy suttogva, félve halvány
szikkadt-koponyás tereken;
halálocskámban jajdulok,
szellőcskék szülőföldemen.
Kiáltok: szellőcskék, szelek,
siessetek hozzá velem!

TRADUCIÓN AO HÚNGARO DE ATTILA BOTÁR

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

DESCARGAR CARTEL-POEMA

descargar-pdf
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

< VOLVER A ROSALÍA É MUNDIAL
Share